Varga Mihály: 18,5 milliárd forintnyi beruházásról és 1500 munkahely védelméről állapodott meg a kormány 3 élelmiszeripari céggel
A kormány 18,5 milliárd forintnyi beruházásról és 1500 munkahely védelméről állapodott meg 3 magyar élelmiszeripari céggel, amelyek összesen 7,6 milliárd forint állami támogatást kapnak – jelentette be csütörtöki videóüzenetében a pénzügyminiszter.
Varga Mihály a közösségi oldalán ismertette a támogatás részleteit, eszerint 8 milliárd forinttal a legnagyobb beruházást az Univer vállalta. Az összegből 3 kecskeméti telephelyüket fejlesztik. A Gyermelyi Zrt. 5,5 milliárd forintból korszerű búzaőrlőt épít a Komárom-Esztergom megyei településen, míg a Tolnatej Zrt. 5 milliárd forintból sajtgyártó üzemet hoz létre Szekszárdon.
A pénzügyminiszter hozzátette, hogy a kormány még az idén a teljes, 80 milliárd forintra emelt nagyvállalati beruházásösztönző keretre megköti a támogatási szerződéseket. A költségvetés rendelkezik a szükséges összeggel, a fejlesztések pedig nem állhatnak le, hiszen a munkahelyeket meg kell védeni – hangsúlyozta Varga Mihály. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Liszt, tojás… és egy csipetnyi kreativitás
Egyediségre, különbözőségre, ötletekre van szükségük a tésztamárkáknak, hogy az elkerülhetetlen…
Tovább olvasom >Export vezérelte növekedés az élelmiszeriparban – Az Univer és a MIRELITE MIRSA 2024-es üzleti eredményei
2024-ben két meghatározó magyar élelmiszeripari szereplő, az Univer Product Zrt.…
Tovább olvasom >Meddig várhatnak még ki a nagyvállalatok a beruházásokkal?
Fél éve stagnál a nagyvállalatok beruházási hajlandósága – derült ki…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új Burger King étterem és megújuló közterület a XXI. kerületben
Várhatóan 2026 elején nyitja meg kapuit Csepel első Burger King…
Tovább olvasom >Rugalmas nyitvatartással és bővülő kínálattal készül a nyári szezonra a PENNY
A PENNY Magyarország a nyári hónapokban is a vásárlói igényekre…
Tovább olvasom >Lángostésztával és halas menükkel tarolt a SPAR – ilyen termékinnovációkat díjaztak 2025-ben
Két újabb szakmai díjjal tüntették ki a SPAR-t nemrég. Az…
Tovább olvasom >