Újabb korlátozások szűntek meg a ragadós száj- és körömfájás kitörést követően
A Nemzeti Élelmiszerlánc–biztonsági Hivatal (Nébih) és a helyi hatóságok szakemberei befejezték a járványkitörésével érintett kontaktgazdaságok mintavételeit, minden vizsgálat negatív eredménnyel zárult. A kedvező járványügyi helyzet alapján az országos főállatorvos 2025. március 18-tól újabb korlátozások feloldásáról döntött. Többek között Győr-Moson-Sopron vármegyében – a kisbajcsi kitörés köré vont korlátozott terület kivételével – ismét engedélyezte a sertések, szarvasmarhák, juhok és kecskék belföldi technológiai mozgatását, valamint azonnali vágásra történő szállítását.

(Fotó: Pixabay)
A március eleji kisbajcsi járványkitörés kapcsán összesen 45, ún. kontaktgazdaságot vizsgáltak a vármegyei kormányhivatal és a Nébih szakemberei. A vizsgálatok lezárultak: a folyamat során levett 4973 minta mindegyike negatív eredményt hozott.
A kedvező járványügyi helyzet alapján újabb korlátozások feloldásáról döntött dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos
- Azonnali vágásra fogékony állatok Győr-Moson-Sopron vármegye területén kívülre is kiszállíthatóak, a technológiai mozgatás azonban csak a vármegye területén történhet.
• Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyék területén elrendelt belföldi, valamint Európai Uniós korlátozások feloldásra kerülnek.
• A fogékony állatfajok más tagállamba történő kiszállítása, Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével, az ország többi területéről 2025. március 18-tól engedélyezett.
Lényeges, hogy Győr-Moson-Sopron vármegyéből továbbra is tilos harmadik országba és az Európai Uniós tagállamokba fogékony állatokat szállítani! A kereskedelmi korlátozásokról, harmadik országbeli tiltásokról bővebb információ az RSZKF kereskedelmi aloldalon érhető el: https://portal.nebih.gov.hu/rszkf-kereskedelmi-informaciok
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >