Közösen a magyar borért
Júniustól új alapokra került a bor- és gasztromarketing irányítása a Magyar Turisztikai Ügynökségnél annak érdekében, hogy a szakmával szorosabb együttműködés jöhessen létre olyan kulcsprojektek kapcsán, mint amilyen a turisztikai országmárka kialakítása is. Az ügynökség a nyáron intenzív munkába kezdett: szakmai rendezvénysorozata hat borrégióba ellátogat közösen a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával, létrejön az új egységes borarculat, információs portál indul a magyar borról, de idén második alkalommal megrendezésre kerül a Budapesti Borbár Túra is.
Bánhegyi Zsófia, az MTÜ marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese szerint a bormarketingen belül a legnagyobb feladat egy egységes, magyar bor márkastílus létrehozása. A külföldi és belföldi fogyasztói szegmens felé éppúgy be kell tudnunk mutatni a magyar bort, mint a vállalati területen, rámutatva eredetiségére és az egyes pincészetekhez kapcsolódó, inspiráló történetekre. Légli Ottó, a HNT elnöke kiemelte, ez az együttműködés esélyt ad arra, hogy a jövőben a szakma is meghatározóan tudja formálni a magyar bor arculatképzését.
A szakmai országjárás első állomása július 6-án Tokaj, ahol szó esett egyebek mellett a bormarketing-koncepció piramisának koronájáról, a magyar borkultúrát nemzetközi porondon legmagasabb szinten képviselni tudó Tokaji Aszúról is.
Kapcsolódó cikkeink
Az egyszerűsített egyszerűsítése
Kovács László, az MVI elnöke több szakmai szervezet (Turisztikai és…
Tovább olvasom >Tízmillió forint összdíjazású pályázatot hirdet Tokaj
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék…
Tovább olvasom >Visit Hungary: mintegy hétszázezren pihentek Magyarországon a tavaszi szünetben
Húsvét után sem enyhült az utazási kedv, így az áprilisi…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok fele kétévente utazik külföldre – sokan még mindig biztosítás nélkül
A hazai lakosság közel fele (44%) kétévente utazik külföldre, de…
Tovább olvasom >A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide…
Tovább olvasom >Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
Több spanyol nagyvárosban is számos tüntető vonult ismét utcára vasárnap,…
Tovább olvasom >