Negyedik alkalommal díjazták a legjobb boltokat
A SuperStore verseny 2018-as elismeréseit idén 15 kategóriában ítélte oda a szakmai zsűri. A Trade magazin által alapított díjat az értékesítési koncepciónak megfelelő dizájnért, a célcsoport igényeivel harmonizáló külső és belső bolti megjelenésért, az árubemutatásért, valamint a személyzet munkájában és a kiszolgálásban visszaköszönő kommunikációért az FMCG-piac legrangosabb szakmai fórumán, a tapolcai Business Days konferencián vehették át a nyertes pályázók.
A beérkezett 31 pályázat szakmai értékelésében dr. Mandel Katalin, a Franchise Szövetség főtitkára, Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Fekete Zoltán, a Magyar Márkaszövetség főtitkára, Vágyi Erik, az AC Nielsen Piackutató Kft. értékesítési igazgatója, Csiby Ágnes, a POPAI Magyarország Egyesület elnöke, dr. Törőcsik Mária, egyetemi tanár és a Trend Inspiráció vezetője, Havasiné Kátai Ildikó, a Trade Marketing Klub alapító tagja és Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin ügyvezető-főszerkesztője vett részt, a közönségszavazáson pedig több mint 5000 leadott voks döntött a közönségdíjas üzletről. A SuperStore verseny pályázói közül a legjobb értékeléssel végzett értékesítési pont a Store of the Year Hungary 2018 díjat is átvehette.
Díjazottak
Kapcsolódó cikkeink
Havi ügy, közös felelősség: tescós vásárlással segíthetünk azoknak, akiknek nem telik menstruációs termékekre
Május 28-án, a menstruációs higiénia világnapján a Tesco arra hívta…
Tovább olvasom >Talajmegújító kísérleti mezőgazdasági programot indít a FrieslandCampina, a Lidl és a ReGeNL
A FrieslandCampina, a Lidl és a holland ReGeNL közösen indítanak…
Tovább olvasom >Tavaly kilenc százalékkal nőtt a Lidl forgalma Romániában
A Lidl Romania 2024-ben erőteljes növekedést könyvelhetett el: az üzletlánc…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >