KSH: júniusban 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
2024. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az élelmiszerek ára 1,1 százalékkal nőtt
Tavaly júniushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 1,1 százalékkal nőtt, ezen belül a cukoré 27,4, a büféáruké 9,2, a csokoládé és kakaóé 9,1, a gyümölcs- és zöldségléé 8,7, az éttermi étkezésé 8,1, a sertéshúsé 7,8, az alkoholmentes üdítőitaloké 5,6 százalékkal emelkedett. A termékcsoporton belül a tojás ára 22,3, a liszté 19,2, a tejtermékeké 10,2, a száraztésztáé 10,0, a kenyéré 8,2, a tejé 6,2, a baromfihúsé 5,5 százalékkal csökkent. A szolgáltatások 9,7 százalékkal drágultak, ezen belül a lakbér 13,1, a testápolási szolgáltatások 10,7, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,5, a járműjavítás és -karbantartás 10,1, a lakásjavítás és -karbantartás 9,8, a sport- és múzeumi belépők 8,2, az üdülési szolgáltatás 3,0 százalékkal.
A szeszes italok, dohányáruk ára 4,2, ezen belül a dohányáruké 4,7 százalékkal emelkedett. A gyógyszer, gyógyáruk ára 6,1, a testápolási cikkeké 2,1 százalékkal növekedett. A ruházkodási cikkek 4,1 százalékkal drágultak.
A háztartási energia 2,7, ezen belül a vezetékes gáz 5,2, az elektromos energia 2,4 százalékkal olcsóbb lett. A tartós fogyasztási cikkekért 1,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ez utóbbin belül a használt személygépkocsik ára 8,8 százalékkal csökkent, az új személygépkocsiké 5,7, a szobabútoroké 2,1, a konyha- és egyéb bútoroké 1,9, a fűtő- és főzőberendezéseké 0,8 százalékkal nőtt.
A járműüzemanyagok 3,2 százalékkal drágultak. Májushoz viszonyítva egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan nem változtak.
Az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal mérséklődött, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 4,4 százalékos árcsökkenése következtében. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt. A fentiek mellett a cukor ára 2,1, a tojásé 1,7, a párizsi és kolbászé 1,1 százalékkal csökkent, a kávé, illetve a csokoládé és kakaó ára 1,2-1,2, a büféáruké 0,9, a baromfihúsé 0,6, a tejé 0,3 százalékkal nőtt.
A legnagyobb mértékben, 1,0 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk, valamint (szintén 1,0 százalékkal) a szolgáltatások drágultak, utóbbin belül az üdülési szolgáltatások 4,4, a társasházi közös költség 1,4, a lakbér 1,1 százalékkal. A háztartási energiáért 2,3, ezen belül a vezetékes gázért 4,6 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A járműüzemanyagok ára 3,4 százalékkal csökkent.
Kapcsolódó cikkeink
K&H: a tényadatban szereplőnél jóval komolyabb inflációt érzékelnek a középkorúak
A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a…
Tovább olvasom >Júniusban újra emelkedett az infláció – a gyümölcsök drágulása húzza felfelé az árakat
Júniusra 4,6 százalékra nőtt az éves infláció, szemben a májusi…
Tovább olvasom >Krisán László: A stabilizáció az első lépés, de a versenyképességhez új válaszokra van szükség
A vállalkozások számára 2024 a stabilizáció időszaka volt – de…
Tovább olvasom >További cikkeink
Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >300 millió eurós finanszírozáshoz jutott a horvát Studenac
A horvát Studenac kiskereskedelmi lánc 300 millió eurós finanszírozási csomagot…
Tovább olvasom >Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >