Hazánkban az egy főre jutó átlagos vásárlóerő 7.643 euró, ami az európai átlag 51 százalékának felel meg
2021-ben az egy főre jutó átlagos vásárlóerő Európában 15.055 euró. A 42 vizsgált ország között azonban jelentős különbségek vannak a rendelkezésre álló nettó jövedelem tekintetében: Liechtenstein, Svájc és Luxemburg messze az élen jár, míg Koszovóban, Moldovában és Ukrajnában a legalacsonyabb a vásárlóerő. A liechtensteini lakosoknak például több, mint 34-szer annyi pénz áll rendelkezésükre költésre és megtakarításra, mint az ukránoknak.

15.055 eurót költ az átlag
Ez derül ki a „GfK Vásárlóerő Európa 2021” című tanulmányból, amely már elérhető. Az európaiak 2021-ben összesen mintegy 10.200 milliárd eurót költhetnek majd élelmiszerre, lakhatásra, szolgáltatásokra, energiaköltségekre, magánnyugdíjra, biztosításra, nyaralásra, mobilitásra vagy más kiadásokra. Ez egy főre vetítve átlagosan 15.055 euró vásárlóerőnek felel meg. Ez azt jelenti, hogy az egy főre jutó vásárlóerő 2021-ben nominálisan 1,9 százalékos mérsékelt növekedést fog elérni. Az azonban, hogy a fogyasztók végül mennyit tudnak elkölteni és megtakarítani, országonként nagyon eltérő, amint azt a top 10-es lista is mutatja.
Az Egyesült Királyság bekerült a Top 10-be Liechtensteinben, amely a korábbi évekhez hasonlóan messze az összes többi országot megelőzve vezeti a vásárlóerő rangsort, az egy főre jutó vásárlóerő 64.629 euró. Ezzel Liechtenstein majdnem 4,3-szorosa az európai átlagnak. A vásárlóerő rangsor első három helyezettje között – az előző évhez hasonlóan – Svájc és Luxemburg is szerepel. Míg a svájciak fejenként 2 euróval rendelkeznek, ami valamivel több mint 2,7-szerese az átlagos európaiak vásárlóerejének, addig a luxemburgiak egy főre jutó vásárlóereje 35.096 euró. Ez több mint 2,3-szorosa az európai átlagnak.
A teljes kutatás itt olvasható:
Kapcsolódó cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Z generáció: Épphogy kijönnek a fizetésükből, mégis félretesznek
„Lusták, felelőtlenek, nem érdeklik őket a pénzügyek!” Ehhez hasonló sztereotípiákkal…
Tovább olvasom >Terápia időpont nélkül, munkaidőben – a kutyabarát iroda nagyon adja
A stresszoldás és a mentális jóllét igen fontos hatással van…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >