Harmadára csökkent bizonyos termékek ára az árrésstopnak köszönhetően
A Bankmonitor szakértői azt vizsgálták meg helyszíni árvizsgálat keretében, hogy hogyan változtak az árrésstoppal érintett drogériai termékek árai. Azt is megbecsülték, hogy a tapasztalt árcsökkenésnek milyen hatása lehet a teljes inflációra.
A szakértők személyesen jártak egy Rossmann és egy DM üzletben, ahol az árrésstop bevezetése előtt és után is alaposan felmérték a termékek árait. A vizsgálat során szúrópróbaszerűen választottak termékeket, figyelembe véve az alacsony, közép és magas árkategóriákat egyaránt. Ugyanakkor a felmérés nem reprezentatív, hiszen csak két érintett drogéria egy-egy üzletében történt mintavétel.
Az intézkedés előtt és utáni állapot alapján termékkategóriánként eltérő, de összességében jelentős árcsökkenéseket tapasztaltak a boltok áraiban az árrésstop bevezetését követően. Az ábra mutatja, hogy az árrésstop hatására az utántöltő borotvafej ára csökkent a legnagyobb mértékben 67,79%-kal csökkent, a toalettpapír ára 35,71%-ot csökkent, a szappanok 23,18%-kal kerülnek kevesebbe, míg a pelenka csupán 3,07%-kal lett olcsóbb. Ezek az adatok egyértelműen alátámasztják, hogy a bevezetett intézkedés érdemben hat a fogyasztói árakra.
A májusi inflációban ez még nem fog látszani
Tekintettel arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a hónap első húsz napjában gyűjti az árinformációkat, feltételezhető, hogy ezen intézkedés hatása még nem fog megjelenni a májusi inflációs adatokban. Azonban várhatóan a júniusi inflációs jelentés már tükrözni fogja az árrésstop eredményeit.
Az intézkedés hatása a publikált teljes infláció szempontjából sem irreleváns mivel a fogyasztói kosár durván 2,79%-a érintett a jelenlegi drogériai árrésstoppal. A Bankmonitor becslése alapján, ha a drogériai termékek ára 20 százalékkal csökken, akkor az a hó/hó inflációt akár fél százalékot meghaladó mértékben is lefelé húzhatja.
Kapcsolódó cikkeink
MBH Bank: 1,1 százalékos növekedés várható az idei évben
A vámháború fennálló kockázatai jelentősen korlátozzák a hazai növekedési kilátásokat,…
Tovább olvasom >Az Országos Kereskedelmi Szövetség javaslatot készít az árréscsökkentés kivezetésére
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további…
Tovább olvasom >Bankmonitor: Több, mint 19 000 milliárd Ft hever a magyaroknál lekötetlenül
Az MNB statisztikái szerint 19 236,1 milliárd forintot tartottak 2025. első…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >