GVH-elnök: A magyar nyelvi modellek fejlesztése nemzeti szuverenitási kérdés
Szakmai egyeztetésen fogadta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, Palkovics László, mesterséges intelligenciáért (MI) felelős kormánybiztost, a GVH székházában. A megbeszélésen a felek áttekintették, hogy a nemzeti versenyhatóság milyen eszközökkel képes támogatni az új nemzeti MI-stratégia megvalósítását. Rigó Csaba Balázs ismertette a Microsofttal kapcsolatos múlt pénteki GVH-döntést, amelynek köszönhetően a globális technológiai óriásvállalat magyarul tanítja az MI alapú rendszereit.
A magyar nyelv szempontjából történelmi léptékű kötelezettségvállalást ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Microsofttal szemben folytatott eljárásában. A globális technológiai cég a magyar nemzeti versenyhatóság vizsgálatának eredményeként egy átfogó kötelezettségvállalás végrehajtását kezdeményezte. Ennek lényege, hogy a Microsoft 10 milliárd magyar szón alapuló – megfelelően előkészített – adatállományon tanítja mesterséges intelligencia alapú rendszereit, és az adatállományt más MI rendszerek számára is felhasználhatóvá teszi. Ezzel az úttörő fejlesztéssel nagyságrendekkel javulhatnak a magyar nyelvű MI-alapú alkalmazások képességei.
A múlt pénteken lezárt ügy eredményeihez kapcsolódva Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a szakmai egyeztetésen fogadta Palkovics Lászlót, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztost. Rigó Csaba Balázs úgy fogalmazott:
„A GVH Versenytanácsának határozata, illetve a kötelezően előírt kötelezettségvállalás végrehajtása érdemben járul hozzá a magyar nyelv terjesztéséhez és megőrzéséhez, illetve a magyar kultúra nemzeti érdekeinek védelméhez a digitális térben.”
A GVH elnöke rámutatott:
„A mesterséges intelligencia alapú magyar nyelvi modellek fejlesztése alapvetően nemzeti szuverenitási kérdés.”
Palkovics László úgy vélte, hogy „a GVH által elért kötelezettségvállalásoknak kulcsszerepük van abban, hogy a mesterséges intelligencia és más új technológiák alkalmazása átlátható módon történjen Magyarországon, és a nagy cégek az üzleti érdekeik képviselete mellett megjelenjenek a közösségi felhasználások támogatása területén is.”. A kormánybiztos hozzátette:
„A GVH friss döntése ahhoz járul hozzá, hogy ne csak követői, hanem alakítói is legyünk a jövő digitális MI-re épülő világának.” A szakmai eszmecserén Palkovics László részletes áttekintést adott az új nemzeti MI-stratégáiról is. Úgy fogalmazott: „Ha nem építünk saját nyelvi MI-képességeket, akkor mások döntik el helyettünk, mit jelent a magyar nyelv és kultúra a digitális térben.”
A GVH 2024-ben – az európai uniós versenyhatóságok közül elsők között – egy átfogó piacelemzést is elvégzett az MI piaci versenyre és fogyasztók ügyleti döntéseire gyakorolt hatásainak feltérképezése érdekében. A piacelemzés – többek között – felhívta a figyelmet arra, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása növelheti a magyar vállalkozások versenyképességét, illetve a GVH szakértői feltárták azt is, hogy a globális technológiai cégek üzletpolitikájának nem része a specifikusan a magyar piacra szánt termékek bevezetése, illetve fejlesztése. Ugyanakkor a kis nyelvekre, így a magyar nyelvre is alapozott öntanuló rendszerek célzott fejlesztése egy ország adatszuverenitása, adatbiztonsága és kulturális identitásának megőrzése miatt kiemelten fontos tényező – irányította rá a figyelmet a 2024 októberében publikált piacelemzésében a GVH.
Rigó Csaba Balázs álláspontja szerint az MI-stratégia több ponton is összhangban van a GVH szakértői által megfogalmazott javaslatokkal. Mint mondta: „A Gazdasági Versenyhivatal támogat minden olyan kezdeményezést, amely a tisztességes piaci verseny és a fogyasztók védelme mellett elősegíti a mesterséges intelligencia nemzetgazdasági hasznosulását, illetve a hazai kkv-k MI alkalmazásának erősítését.”
Kapcsolódó cikkeink
Így alakítja át a munkaerőpiacot az AI-alapú keresés
Az elmúlt években alapvetően változtak meg az emberek információkeresési szokásai:…
Tovább olvasom >Hitelkártya egy perc alatt – az AI új szintre emeli a bankolást
A K&H Bank számára a generatív mesterséges intelligencia nem csupán…
Tovább olvasom >A jövő már elkezdődött – Gondolatok az Innovációk napjáról
Hogyan formálják az innovációk a kereskedelem és az élelmiszeripar jövőjét?…
Tovább olvasom >További cikkeink
A lakosság harmada keresi még, hogyan tudna egészségesebben étkezni, és csak minden negyedik magyar táplálkozik tudatosan
Az étkezés nemcsak testünk megfelelő működésének alapja, hanem kritikus szerepe…
Tovább olvasom >Válaszutak éve: így reagáltak a baromfiipar szereplői a kihívásokra 2024-ben
A 2024-es év fordulópontot jelentett a hazai baromfiipar számára: a…
Tovább olvasom >Ezek lettek most a legolcsóbb termékek a boltokban
Miközben a boltok polcain még mindig találunk olyan termékeket, amelyek…
Tovább olvasom >