GVH: áprilisban Magyarországon egyeztetnek a világ versenyhatóságainak vezető közgazdászai
Április 23-25. között a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) Magyarországon rendezi meg a vezető közgazdászok szakmai találkozóját, amelyen hat kontinens 45 országából 59 szakértő vesz részt. A konferencia témái között szerepel például a modern kartellfelderítési eszközök és a mesterséges intelligencia piaci versenyre gyakorolt hatása – közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény idézte Rigó Csaba Balázst, a GVH elnökét, az ICN Irányító Testületének tagját, aki a konferencia megnyitóján kiemelte, a versenyhatóságok olyan új és egyre összetetteb kihívások előtt állnak, amelyek kezeléséhez elengedhetetlen a legújabb módszertanok megvitatása és elsajátítása. Ilyen kihívások többek között a digitális térben tapasztalt jogsértő gyakorlatok, a mesterséges intelligencia térnyerése, illetve az elmúlt évek inflációs sokkjai is – tette hozzá a szakember.
Közölték, a Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) 2001-ben alakult. Célja, hogy olyan informális fórum legyen, amelyben a világ versenyhatóságai megoszthatják egymással tapasztalataikat, gyakorlataikat, és egyeztethetnek az aktuális versenypolitikai trendekről, illetve azok változásairól. A szervezetnek jelenleg 141 ország nemzeti versenyhatósága a tagja. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke 2023 óta az ICN Irányító Testületének állandó tagja.
Kapcsolódó cikkeink
A magyar cégek több mint kétötöde alkalmaz mesterséges intelligenciát
A mesterséges intelligencia immár nemcsak ígéret vagy jövőkép, hanem a…
Tovább olvasom >Így alakítja át a munkaerőpiacot az AI-alapú keresés
Az elmúlt években alapvetően változtak meg az emberek információkeresési szokásai:…
Tovább olvasom >Hitelkártya egy perc alatt – az AI új szintre emeli a bankolást
A K&H Bank számára a generatív mesterséges intelligencia nem csupán…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >