Felértékelődött a vasúti szállítás a hazai gabonapiac számára
Az ukrán gabona afrikai és közel-keleti piacainak eléréséért, az export érdekében újranyitott tengeri folyosó biztosítása mellett, az Európába irányuló szárazföldi útvonalak fenntartása, azok bővítése is rendkívül fontossá vált az idei aszály miatt – hangsúlyozta Feldman Zsolt a HUNGRAIL Magyar Vasút 2022 Konferencián.

(Fotó: Pixabay)
Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a konferencia hallgatósága előtt tartott előadásában kijelentette: a háborús konfliktus hatással van az élelmiszerellátásra, hiszen békeidőben Ukrajna és Oroszország is körülbelül 50-50 millió tonna gabonával és olajos maggal látja el a világpiacot. Ezért kiemelt jelentősége van annak, hogy a háború ellenére az Ukrajnában megtermelt gabona eljuthasson a világ többi részére, hiszen Észak-Afrika, Közel-Kelet élelmiszerellátásában kulcsszerepe van az itteni terményeknek. A háború kitörése miatt Ukrajnában ragadt 20 millió tonna körüli mennyiségű tavalyi termés, emellett idén a háborús körülmények ellenére is 25 millió tonnát meghaladó kukoricamennyiségre számítanak. Ukrán beszámolók alapján ebből eddig 3 millió tonna gabonát adtak el a nyugati határokon keresztül, a tengeri folyosón pedig 1,5 millió tonna hagyta el az országot. Vagyis jelentős mennyiségű gabona vár még arra, hogy valamilyen módon kijusson Ukrajnából.
Feldman Zsolt kiemelt jelentőségűnek nevezte a Szolidaritási Folyósokra vonatkozó uniós akciótervet
Ez a meglévő logisztikai infrastruktúra és felszerelések lehető legjobb kihasználására, a kapacitások lehetőség szerinti bővítése, valamint a kereskedelem folytonosságát biztosító útvonalak számának növelésére vonatkozik. A jelenlegi hazai vasúti infrastruktúra hatékonyabb használata érdekében intenzív egyeztetések folytak az elmúlt hónapokban különböző hazai állami és piaci szereplők között. A közös munka hazai és európai szinten jelenleg is zajlik, amelynek köszönhetően a magyar-ukrán határon beérkező áruforgalom mennyisége megtöbbszöröződött az elmúlt néhány hónapban. Az utóbbi hónapokban átlagosan 120 ezer tonna gabona érkezett vasúton Ukrajna felől Magyarországra, szeptemberben ez a mennyiség elérte a 179 ezer tonnát, amely tranzitárut és hazai piacra érkező terményt is magában foglal. Az államtitkár elmondása szerint döntés született arról, hogy fejlesztik a záhonyi és eperjeskei térség vasúti infrastruktúráját.
Ukrán gabona pótolja az aszály miatti terméskiesést
A hazai takarmányipar és állattenyésztés, valamint a feldolgozóipar piaci szereplői jelenleg elsősorban ukrán kukoricából pótolják azt a hiányt, amelyet a történelmi méretékű aszály miatt a hazai piacon nem tudnak beszerezni. Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy Magyarország rendkívül nehéz gabonapiaci helyzettel szembesült, hiszen míg kukoricából hagyományosan 3-4 millió tonnát exportálunk a megnövekedett hazai felhasználási igények mellett is, most átmenetileg megfordult a helyzet. Ennek oka, hogy idén 40%-os betakarítási szintnél egyelőre nagyságrendileg 3 millió tonna körül várható a kukoricatermés, szemben a korábbi évek 6-8 millió tonnás termésével. Magyarország elemi érdeke, hogy az állattenyésztésünk és a feldolgozóipar számára szükséges terménymennyiség a mostani rendkívüli időszakban rendelkezésre álljon, ugyanakkor az átmeneti gabonapiaci nehézségek leküzdése után az érdekünk az, hogy az ukrán gabona- és olajosmag-export teljes mértékben tranzitáruként hagyja el az országot – hangsúlyozta az államtitkár.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő…
Tovább olvasom >Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási…
Tovább olvasom >AM: kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban
Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >