Felelősen a jövőért
A Smurfit Westrock elkötelezetten támogatja Párkány városát, és aktívan részt vesz a közösségi kezdeményezések előmozdításában. Bogdányi Anikó, projektfelelős részletesen ismertette a párkányi gyár jelenleg futó projektjeit.
– Milyen formában és milyen szempontok alapján támogatják a helyi közösségeket a Smurfit Westrocknál?
– Minden évben körülbelül 20 000 eurót adományozunk helyi iskolák, sportklubok, különféle civil szervezetek és oktatási intézmények támogatására irányuló projektekre. A benyújtott pályázatok először szigorú értékelési és felülvizsgálati eljáráson esnek át a dublini központban, ahol a Smurfit Westrock Alapítvány székhelye található. Ott születik döntés arról, hogy a kért forrásokat valóban célszerűen használják-e fel, és hogy a programok kézzelfogható eredményeket hoznak-e. Igyekszünk segíteni a környező településeken élő hátrányos helyzetű embereket, gyermekeket, valamint a támogatásra szoruló családokat.
– Milyen segélyprojekten dolgoznak jelenleg?
– A tavaly év elején benyújtott legutóbbi kezdeményezésünk egy közlekedési játszótér kialakítását célozza. A programban együttműködünk a várossal és a Micimackó óvodával, amely Párkány legnagyobb ilyen intézménye. Két lakótelep között helyezkedik el, számos kisgyermek jár ide. Az ötlet is tőlük származik: olyan játszóhelyet szeretnénk létrehozni, amelyet különféle járművekkel és forgalmi jelzésekkel – elsősorban fényjelző eszközökkel, vagyis közlekedési lámpákkal – szerelünk fel, hogy a kicsik játékos formában tanulhassák meg a biztonságos közlekedés alapjait. A tervezett létesítmény nyitott lesz a környező városrészekben élő gyermekek számára, valamint azokra a településekre is kiterjed, ahol speciális nevelési igényű óvodások élnek – legyen szó hallássérült, mozgáskorlátozott vagy más fogyatékossággal élő gyermekekről. A játszótér kerekes székkel is akadálymentesen megközelíthető lesz.
– Milyen fázisban tart a projekt?
– A beruházást tavaly év elején nyújtottuk be; az óvodaigazgatóval és a várossal szoros együttműködésben már régóta dolgozunk rajta, hiszen az intézmény fenntartója az önkormányzat. A 80 000 eurós fejlesztés a legnagyobb egyszeri pénzügyi támogatás, amely Dublinból érkezett Párkányba. Karácsony előtt lezárult az első ütem: megtörtént az alapozás, elkészültek a belső útvonalak és a szükséges elektromos csatlakozások is, így a legösszetettebb feladatokon már túlvagyunk. A második fázisban különböző játék- és tanulást segítő elemek kerülnek a helyszínre, ezzel válik teljessé a támogatási keret felhasználása. A létesítmény ünnepélyes megnyitóját május 30.-ra, tervezzük, a városi rendőrség közreműködésével, akik előadást tartanak majd a kicsiknek a közlekedésbiztonságról és a helyes magatartásról.
– A gyerekek alkotókedvének ösztönzése szintén kiemelt szerepet kap. Milyen lehetőségeket nyújtanak számukra?
– Év közben többször is alkalmat biztosítunk az óvodásoknak és kisiskolásoknak, hogy kibontakoztassák kreativitásukat az „Ügyes Kezek” elnevezésű foglalkozásokon. A szükséges alapanyagokat a Smurfit Westrock párkányi gyárának munkatársai készítik elő, az alkotás örömét pedig a résztvevőkre bízzuk – húsvéti vagy karácsonyi témákban.
Nyáron a várossal együttműködve filmvetítéseket rendezünk. A gyerekek ilyenkor kartonból készült kisautókat állítanak össze, saját ízlésük szerint díszítik, majd ezekbe beleülve nézhetik végig a filmet – akárcsak egy autósmoziban. Tavasszal, az iskolai beiratkozások idején tanszerekkel felszerelt ajándékcsomagokkal lepjük meg az elsősöket. A papírbőrönd formájában összeállított csomagok a hátrányos helyzetű családok számára jelentenek segítséget. (x)
Kapcsolódó cikkeink
A vágósertés ára csökkent, a baromfié nőtt az év elején
Az AKI vágási statisztikai adatai alapján Magyarországon 170,0 ezer tonna…
Tovább olvasom >Időutazó IPA
A Dreher Sörgyárak Sörműhelyének különleges márkája, az ANTL, 2021 óta…
Tovább olvasom >Mi a bioélelmiszerek realitása a közétkeztetésben?
A Magyar Biokultúra Szövetség a bioélelmiszerek közétkeztetésbe kerüléséért indított aláírásgyűjtése…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: a vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota
A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be,…
Tovább olvasom >Sweet Palermo® – a tökéletes paprika nyomában
A Sweet Palermo® paprikák története nem csupán egy sikeres fajtanemesítésé,…
Tovább olvasom >A kiberbűnözés kora 2025 – Új gazdasági realitás
A kiberbűnözés éves globális kára 2028-ra elérheti a 14 ezer…
Tovább olvasom >