Egy órán belüli házhoz szállítással kísérletezik az Amazon az Egyesült Királyságban
Európai országban is teszteli már az Amazon a Prime Air drónnal történő kiszállítás életképességét.
Az e-kereskedelmi óriás egyike annak a hat szervezetnek, amelyek részt vesznek az Egyesült Királyság polgári légiközlekedési hatósága által végzett új kísérletekben, amelyek célja a drónok használatának tesztelése a kiszállításban, az infrastruktúra ellenőrzésében, a sürgősségi szolgáltatásokban és a távoli helyszínekre történő repülésekben. Az Amazon 2016-ban már tesztelte a drónos kiszállítást Nagy-Britanniában, de abban a projektben a kísérleti szakaszon nem jutott túl.
A szabályozó hatóság azért választotta a teszteket, hogy az segítsen integrálni az üzemeltetőjük látótávolságán (BVLOS) kívül repülő drónokat az Egyesült Királyság légterébe. A BVLOS repüléseket olyan távolságban végzik majd, ahol a pilóta nem látja a drónt.
A tesztek során biztonsági adatokat is gyűjtenek, például arról, hogy miként észlelik a drónok és hogyan kerülik ki a többi légi járművet, és milyen elektronikus jeleket tudnak küldeni, hogy a légteret használók és a légiforgalmi irányítás számára láthatóvá váljanak.
A tesztelés megkezdéséhez további kormányzati jóváhagyásokra lesz szükség. Az új próbaüzemek a szabályozó hatóság szélesebb körű légtérmodernizációs stratégiájának részeként segítenek majd arra vonatkozóan is terveket kidolgozni, hogyan lehet a drónokat biztonságosan integrálni más légtérhasználókkal.
Az Amazon azt is közölte, hogy 2024 végével bezárólag elindítja a drónos házhoz szállítást Olaszországban.
Chain Store Age
Kapcsolódó cikkeink
Fulfilment szolgáltatást vezet be Európában az AliExpress
Új logisztikai szolgáltatást indít Európában az AliExpress Local+ néven, amely…
Tovább olvasom >A biztonság továbbra is a legfontosabb szempont a magyar fogyasztók 83%-ának az online vásárlás során
A biztonság továbbra is a legfontosabb szempont a magyar fogyasztók…
Tovább olvasom >Prioritást élvez az AI a brit kiskereskedők technológiai fejlesztéseiben
A brit kiskereskedők kétharmada (67%) a mesterséges intelligenciát (MI) helyezi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >