Céges ajándék helyett adomány: csavart egyet a karácsonyi hagyományon a foodora
Több mint 1300 rászoruló család jut élelmiszerhez, a Ronald Házak betegei pedig játékokhoz és könyvekhez a foodora jótékonysági akciójának keretében. A cég idén jótékony célra fordította a céges ajándékokra szánt keretet, és erre buzdítanak minden magyar vállalatot is.

Több mint 1300 rászoruló család jut élelmiszerhez
A karácsony a céges ajándékok időszakai is, ezzel a hagyománnyal szakított idén a foodora, a gyorskereskedelem hazai éllovasa. A cég 2023 végén a hagyományos partneri ajándékokra szánt keretet kiegészítette és adományozásra fordította, egyúttal minden magyar vállalatot erre buzdít.
“Mi is nagyon örülünk a meglepetéseknek, sok szép és igényes ajándékot szoktunk ilyenkor kapni, viszont úgy érezzük, ennek az összegnek jobb helye van máshol. Minden céget arra buzdítunk, hogy szakítsanak a megszokott hagyományokkal, és ezt a pénzt azokra költsék, akiknek a legkisebb gesztus is a világot jelentheti.”
– osztotta meg Szauter Zsolt a foodorától.
Az étel- és élelmiszer kiszállító cég decemberben 3 millió forintot adományozott a Vigyél Haza, a Ronald Házak, a Magyar Élelmiszerbank, a Mosoly Alapítvány, a MyForest és a Vöröskereszt szervezeteknek.
A hagyományos karácsonyi ajándékok helyett így a Magyar Élelmiszerbank 15 millió forint értékű élelmiszert tudott célba juttatni és ezzel 1340 családot segíteni. A Vigyél Haza Alapítvány két elgázolt kutya csontműtétjét, gyógyszeres kezelését és rehabilitációja tudta finanszírozni, a Ronald Házak pedig gyerekjátékokra, könyvekre és műszaki cikkekre fordítja majd a beérkezett összeget.
A jótékonykodás a foodora kultúrájának egyik alappillére – az általuk támogatott hat szervezet virtuális étteremként is több éve támogatható a foodora alkalmazásból. Ezek a virtuális éttermek direkt adományvonalként működnek, az itt felajánlott összegeket a szervezetek 100%-ban megkapják.
Kapcsolódó cikkeink
Nők étterme
Különleges kampánnyal hívja fel a figyelmet a női vállalkozók szerepére…
Tovább olvasom >Édesség helyett gyümölcs – Meglepő akció a foodorától
Szokatlan kampánnyal ünnepelte idén a gyereknapot a foodora: gyümölcs- és zöldségakcióval…
Tovább olvasom >Zöldséget gyereknapra – meglepő akcióval készült a foodora
Gyümölcs- és zöldség akciót hirdet a foodora gyereknap alkalmából, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
A „zsugorodó termékek” nyomában – Magyarország élen jár a shrinkflation szabályozásban
A DLA Piper legfrissebb jelentése, az International Shrinkflation Guide, átfogó…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Beruházunk, mégsem haladunk
A GKI az elmúlt időszakban átfogó elemzéssorozatot készített a magyar…
Tovább olvasom >Átalakuló ízlés, növekvő kihívások – ilyen sörös évre készülhetünk 2025-ben
Bár 2024-ben 2,8%-kal bővült a hazai sörpiac, 2025 első hónapjai…
Tovább olvasom >