Agrárminisztérium: összefogásra van szükség a sikeres vízgazdálkodáshoz
A vízgazdálkodás területén csak összefogással és szemléletváltással érhetünk el eredményeket: a gazdálkodók, a vízügyi ágazat, az önkormányzatok és az állam együttműködésére egyaránt szükség van – hangsúlyozta Hubai Imre, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének szakmai rendezvényén hétfőn Maroslelén a szaktárca közleménye szerint.

(Fotó: Pixabay)
Az államtitkár a rendezvényen arra emlékeztetett, hogy az eredményes mezőgazdasági termeléshez elengedhetetlen a vizekkel való felelős gazdálkodás, ami nemcsak az agrárium szereplői, hanem a jövő nemzedéke szempontjából is kiemelten fontos. „Együtt kell működnünk a természettel, aminek módja a talaj szervesanyag-tartalmának és vízmegkötő képességének javítása, a párologtató felületek növelése és a tájban történő vízmegtartás” – mutatott rá. Hozzátette, a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodásban fontos szerepet játszik a vízgazdálkodás eddigi gyakorlatának megváltoztatása és a hosszú távon fenntartható módszerek elterjesztése annak érdekében, hogy a mezőgazdasági vízigény biztosítható legyen.
Hubai Imre kiemelte, az agrártárca célja, hogy az öntözött területek nagysága folyamatosan és jelentősen emelkedjen, valamint 2030-ra megközelítse a 350 ezer hektárt
Ismertetése szerint a Vidékfejlesztési Programban több mint 1300 vízgazdálkodási projektet támogatott a minisztérium, több mint 168 milliárd forint összegben. Ezek eredményeként 32 ezer hektárral bővült az öntözött terület, valamint számos régi infrastruktúra is felújításra került. Ezen belül több mint 130 öntözési közösség nyert el vissza nem térítendő támogatást, csaknem 10 milliárd forint összegben. Jelezte, a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében tovább ösztönzik a vízmegtartó gazdálkodási gyakorlatok alkalmazását. A pályázatok azokat a műszaki megoldásokat helyezik előtérbe, amelyek figyelembe veszik a felszíni és felszín alatti vízkészletek szűkösségét, és ennek megfelelően maximális víztakarékossággal járnak. Ennek megfelelően két felhívást is meghirdetett a tárca. A nagyobb, összetettebb öntözésfejlesztési beruházások megvalósítása érdekében kiírt pályázat keretösszege 49,3 milliárd forint, míg a kisebb felhívás 16,5 milliárd forintos kerettel elérhető. Az államtitkár szerint a hagyományaink egy részét is felül kell vizsgálnunk a vízmegtartás érdekében, a forgatás nélküli talajművelés például segíthet a VízŐr technológia alkalmazásában.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte…
Tovább olvasom >NAV: hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >