A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak
A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis (ASP) kapcsán kiemelten fontos, hogy a hazai állattartók szigorúan tartsák be a magyarországi megelőzési intézkedéseket és járványvédelmi szabályokat – közölte Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy Szlovákiában a házi sertésállományban is megjelent az ASP-vírus, ennek következtében több mint 18 ezer állatot kell felszámolni egy, az északi szomszédunknál érintett gazdaságban. A betegség kapcsán megfigyelési körzetet alakítottak ki, amely minimálisan átlóg Magyarországra, azonban ezen a területen nincsenek sertéstelepek és a betegségre fogékony háziállatok. A kialakult helyzetre tekintettel különösen fontos felhívni a hazai sertéstartók figyelmét a megelőzésre és a járványvédelmi szabályok betartásának fontosságára – tette hozzá.
Nagy István kitért arra is, hogy az állatorvosoknak, sertéstartóknak és vadászoknak fokozottan oda kell figyelniük a védekezésre. Magyarországon jelenleg csak a vaddisznóállományban van jelen a betegség. Kizárólag a járványügyi előírások szigorú és következetes betartása jelenthet garanciát. A legfontosabb cél – a magyarországi házisertés-állomány ASP-vírustól való mentességének megőrzése. Éppen ezért elengedhetetlen a sertéstartó telepek járványvédelmi zártságának fenntartása, a személy- és gépjárműforgalom korlátozása, az alom és a takarmány-alapanyagok megfelelő tárolása, tilos az állatok állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal történő etetése. A vírus behurcolásának megakadályozása szempontjából kulcsfontosságú, hogy a határmenti forgalomból, rokonlátogatásból ne kerüljön hazánkba friss hús vagy hőkezeletlen sertéstermék. A sertések állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal való etetése szigorúan tilos – hívta fel a figyelmet a miniszter.
Az aktuális járványhelyzetről és a védekezéshez hasznos információkat a Nébih honlapján, a https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis oldalon találhatnak.
Kapcsolódó cikkeink
Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Nébih: megnyugtató eredményt hozott a tokaji borvidéken lévő borkimérő egységek vizsgálata
Néhány szabálytalanság – mint például a termékkísérő dokumentum hiányos vezetése,…
Tovább olvasom >Friss és ropogós: hónapos retket termesztett a Szupermenta a szarvasi Növényfajta-kísérleti Állomáson
A Szupermenta tavaszi terméktesztjén vizsgált retekvetőmagokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >