A siker kovásza az agráriumban az ágazati szereplők közötti összefogás
Betartjuk a magyar nemzet gerincét adó vidéknek tett ígéreteinket, és soha nem látott fejlesztéseket indítunk be. Az ágazat minden szereplője tudja, „most vagy soha”, mondta Nagy István agrárminiszter az 1848. március 15-e alkalmából rendezett ünnepségen a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
A nemzeti ünnep kapcsán kiemelte, a márciusi ifjak, az első felelős magyar kormány, Kossuth és Széchenyi, majd a vértanúvá lett hadvezérek, a szabadság névtelen hősei mind ezt a célt tűzték zászlajukra: megalkotni Magyarországot. 1848 üzenete ma, 175 évvel később is élő, most is rendkívüli időket élünk. Az elmúlt időszakban a mezőgazdaság több súlyos kihívással szembesült. Ugyanakkor a 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv támogatási időszakában annyi forrás áll a mezőgazdaság és az élelmiszeripar rendelkezésére, hogy a történelmi léptékű nehézségek mellett a lehetőségek is történelmiek. Mindenki érzi, hogy történelmi a felelősségünk is, mutatott rá Nagy István. Hozzátette, a termelő és önellátó mezőgazdaság mellé feltámasztják a korábbi évtizedekben a privatizációval tönkretett magyar élelmiszeripart. A cél egy olyan élelmiszeripar, amely a világpiacon is megállja a helyét, és amelynek révén a magyar emberek jó szívvel választhatnak hazait a külföldről ránk zúdított élelmiszer helyett.
A tárcavezető köszöntötte az agrárium területén kiemelkedő teljesítményt nyújtókat
Hangsúlyozta, hogy a siker kovásza az agráriumban az ágazati szereplők közötti összefogás. Az egység jelenik meg a kitüntettek körében: bárhonnan érkezzenek, bármilyen szakterületen dolgozzanak, munkásságuk egy irányba mutat, ami az Agrárminisztériumhoz tartozó ágazatok, szakterületek erősítése, felemelése. Nehéz időkben különösképpen szükség van olyanokra, akik a próbatételek közepette is példát mutatnak azzal, hogy igyekeznek a legjobbat kihozni magukból és a rájuk bízott javakból, emlékeztetett Nagy István.
A kitüntetettek névsora ide kattintva érhető el.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >