A Pólus Centerben nyílt meg az új BURGER KING® étterem
A BURGER KING® újabb egységgel bővítette hazai hálózatát: a Pólus Center ételudvarában nyitotta meg 61. éttermét, amivel a Fusion Befektetési Zrt. régóta tervezett fejlesztése valósult meg. Az új étterem közel 30 főnek, köztük diákoknak biztosít majd álláslehetőséget és a város minden szegletéből várja vendégeit.
A Pólus Center nemcsak Budapest egyik legismertebb bevásárlóközpontja, hanem elhelyezkedése miatt is kiemelkedő lokáció, mert a XV. kerület, azon belül Újpalota sűrűn lakott környezetében korábban nem volt BURGER KING® étterem. Az új egység nemcsak a környék lakóinak teszi elérhetővé a tűzön grillezett klasszikusokat, hanem a Pólus széles vásárlóközönsége számára is új gasztronómiai lehetőségeket kínál.
Az új étterem a jól ismert, letisztult „Pavilion” dizájn jegyeit viseli. A modern külső hűen közvetíti a márkát körülölelő hangulatot, miközben a kialakítás maximálisan illeszkedik a bevásárlóközpont ételudvarának adottságaihoz. A belső kiszolgálótérben emellett egy kétszintes, összesen 210 négyzetméteres egység húzódik meg, amely hatékonyan támogatja a háttérfolyamatokat.
A Fusion számára a Pólus Center mindig is egy fontos lokáció volt, de a megfelelő lehetőség csak 2023-ban érkezett meg. „Fejlesztési stratégiánkban kiemelt szerepet tölt be Budapest XV. kerülete, és örömmel tölt el bennünket, hogy a Pólus Center nyújtotta adottságokkal és elérhetőséggel végre meg tudtuk valósítani a projektünket” – mondta Sümegi László, a Fusion Befektetési Zrt. elnöke. „Célunk, hogy a BURGER KING® még elérhetőbb legyen a budapestieknek, és olyan helyszíneken legyünk jelen, ahol valóban hiánypótló szerepet tölthet be a márka.”
A vendégek gyors kiszolgálását 2 darab falra szerelt, érintőképernyős Kiosk segíti, amelyekkel egyszerűen és gyorsan leadható a rendelés, hogy minél előbb élvezhessék kedvenc tűzön grillezett burgereiket. A kivitelezési munkák 2025 január elején kezdődtek meg, és mindössze három hónap alatt befejeződtek, közel 50 ember aktív munkájának köszönhetően.
A BURGER KING® magyarországi bővülése töretlen, és a Fusion Befektetési Zrt. elkötelezett amellett, hogy újabb lokációkat találjon az országban. A BURGER KING® továbbra is minőségi alapanyagokból készülő hamburgereivel és innovatív szolgáltatásaival biztosítja, hogy a vendégeknek mindig a lehető legjobb élményt nyújtsa.
Kapcsolódó cikkeink
Új Burger King étterem és megújuló közterület a XXI. kerületben
Várhatóan 2026 elején nyitja meg kapuit Csepel első Burger King…
Tovább olvasom >Súlyos higiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságokat talált a fogyasztóvédelmi hatóság három budapesti bevásárlóközpontban
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) célzott élelmiszerbiztonsági ellenőrzést…
Tovább olvasom >Gyorséttermi nagyüzem: tovább nőtt a McDonald’s és a Burger King árbevétele, de egyre többe kerül a hamburger
Sikeres pénzügyi évet zárt 2024-ben a két legnagyobb gyorsétteremlánc Magyarországon:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több esély, kevesebb macera: a jó promóció receptje
Tolnai Gábor, a Kantar Hoffmann divízióigazgatója idén is a Promóciók…
Tovább olvasom >NESQUIK STRAWBERRY MILK-MIX: EPRES ÍZŰ ÍZESÍTŐ ITALPOR 350 G
Jólesne a nyári hőségben egy frissítő, gyümölcsös ízű ital? A…
Tovább olvasom >Prioritást élvez az AI a brit kiskereskedők technológiai fejlesztéseiben
A brit kiskereskedők kétharmada (67%) a mesterséges intelligenciát (MI) helyezi…
Tovább olvasom >