A digitális megoldásokat és precíziós szolgáltatásokat összefoglaló platform indul a NAK oldalán
Új információs platformot indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, amelynek célja összefoglalni a mezőgazdaságban elérhető digitális megoldásokat. A felületen átlátható formában válnak elérhetővé a digitális technológiák és a precíziós szolgáltatások az ágazat szereplői számára.
A digitális megoldások egyre szélesebb körben támogatják a mezőgazdasági termelést, a növénytermesztés mellett az állattenyésztésben, az adminisztratív feladatok ellátásában, a logisztikában, valamint a döntéshozatali folyamatokban is egyre jelentősebb szerepet töltenek be az új technológiák.
A piacon ma már számos agrárinformatikai szoftver érhető el
Ezen megoldásoknak köszönhetően akár néhány kattintással – akár okostelefonon keresztül is – nagy mennyiségű, releváns információhoz juthatnak a termelők gazdaságuk működéséről vagy a termelési folyamatokról. A kamara célja, hogy a digitális megoldásokat egy helyen összefoglalva, átlátható formában tegye elérhetővé az ágazat szereplői számára. Ezzel egy időben a precíziós szolgáltatások feltérképezése is megkezdődik. A precíziós szolgáltatásokat kínáló vállalkozások egy kérdőív kitöltésével járulhatnak hozzá szolgáltatásaik szélesebb körű megismertetéséhez.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ezúton is felhívja azon szolgáltató vállalkozások és alkalmazásfejlesztők figyelmét, akik digitális vagy precíziós megoldásokat kínálnak a mezőgazdaság számára, hogy lehetőségük van megjelenni az új információs platformon.
A megjeleníteni kívánt szolgáltatások, alkalmazások és fejlesztések bemutatásához kérjük, töltsék ki az alábbi linken elérhető adatbekérő űrlapot:
https://miniapp.nak.hu/nak-regisztracio/agrardigitalizacios-szolgaltatasok-2025/. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által újonnan elindított platform egyfajta iránytűként szolgálhat a termelőknek a megfelelő szolgáltatások és digitális megoldások kiválasztásában.
NAK
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >