A búzából élet lesz
A Szent István által alapított szuverén, keresztény magyar állam létrejötte nélkül ma nem tudnánk a gazdáknak segítséget nyújtani az általuk elvárt, szervezett módon – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Csornán a Magyarok Kenyere Program Győr Moson-Sopron vármegyei búzagyűjtő és kenyérünnepén.

(Fotó: AM/Vermes Tibor)
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a Magyarok Kenyere Program bő egy évtized alatt egyfajta új nemzeti ünneppé nőtte ki magát: az önzetlen segítőkészség, a nemzeti összetartozás alulról szerveződő ünnepévé. Arra mutat szép példát, hogy a magyarságban töretlenül jelen van az összetartozás elemi érzése – tette hozzá. Nagy István elmondta, az eredményes gazdálkodás azért is fontos, mert csak az tud segíteni másokon, akinek van miből adnia. Ez persze csak szükséges feltétele a jótékonyságnak, hiszen anélkül a jóakarat nélkül, ami a Magyarok Kenyere Programban a gazdák részéről megnyilvánul, az eredményeink rideg számok maradnának.
Az ország kenyere a kihívások ellenére az idén is biztosított
A miniszter kifejtette, a Győr-Moson-Sopron vármegyei betakarítási adatokról elmondható, hogy az őszi árpát összesen csaknem 26 ezer hektáron aratták le 5,3 tonna átlaggal. Az őszi búza vonatkozásában csaknem 56 ezer hektáron végeztek a betakarítással, hektáronként 5,8 tonnás eredménnyel. A rozs tekintetében pedig összesen 3385 hektáron fejezték be a munkát, 5,2 tonnás eredménnyel – sorolta a tárcavezető. A rendezvényen Nagy István köszönetet mondott a gazdáknak az elvégzett munkáért, az adományokért és az új kenyérért.
AM
Kapcsolódó cikkeink
AM: jelentős értéket képviselnek a hazai gyepek, megőrzésüket a kormány is támogatja
A hazai gyepek hosszú távú megőrzésében kulcsszerepet játszik a Grassland-HU…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >AM: új szintre lépnek a magyar-georgiai agrárkapcsolatok
A mezőgazdaság területén különösen fontos az együttműködés, hiszen Magyarország tapasztalata…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rugalmas nyitvatartással és bővülő kínálattal készül a nyári szezonra a PENNY
A PENNY Magyarország a nyári hónapokban is a vásárlói igényekre…
Tovább olvasom >A káosztól a lojalitásig: újragondolt ügyfélszolgálat a mesterséges intelligencia korában
Az ügyfélszolgálat még sosem jelentett akkora kihívást, mint manapság. A…
Tovább olvasom >Májusban tovább nőtt Kína ipari termelése és kiskereskedelmi forgalma
Májusban tovább nőtt az ipari termelés Kínában, de hat hónapja…
Tovább olvasom >