A Balatoni Szövetség a Balaton lelkiismerete lesz
Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a Balaton lelkiismerete kell legyen – fogalmazott a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a szervezet pénteki közgyűlésén Vonyarcvashegyen, ahol egyhangú döntéssel megszavazták a pártolói tagfelvételi kérelmét.
Navracsics Tibor beszámolt személyes kötődéséről a régióhoz, és méltatta a BSZ több mint százéves múltját. Rámutatott, annak továbbra is harcos civil szervezetként kell működnie, ha a Balaton megóvásáról, fejlesztéséről van szó. Hozzátette, ez a térségben élők életfeltételeinek megóvását is jelenti.
A 81 tagot tömörítő BSZ közgyűlése pozitívan döntött kilenc újabb település tagfelvételi kérelméről, valamint megszavazta Princzinger Péternek, a VisitBalaton365 ügyvezetőjének pártolói taggá válását is.
A BSZ megújította és határozatlan idejűvé tette az együttműködési megállapodását a Magyar Turisztikai Ügynökséggel és a Balaton Borrégiós Tanáccsal, valamint új együttműködési megállapodást között a közelmúltban nyílt VisitBalaton365 desztinációmenedzsment irodával.
Pali Róbert, a BSZ elnöke beszámolt az idei munkatervről és a szövetség által szervezett programokról, amelyek között újdonság a Balatoni Tudástár konferenciasorozat. Ezen a térség településvezetői oszthatják meg egymással a tapasztalataikat együtt keresve megoldást a térség problémáira, valamint első kézből kapnak tájékoztatást aktuális témákról. A következő rendezvényen, május 21-én Balatonakarattyán szó lesz a turizmus „fehérítéséről„, valamint a balatoni közösségi együttélés anomáliáiról.
A közgyűlésen szó esett az üdülőrégió aktuális pályázati lehetőségeiről, valamint a balatoni kotrások szükségszerűségéről. Kutics Károly, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakmai háttérszervezetének számító VIZITERV Environ Kft. munkatársa előadásában a balatoni kotrások folytatásának fontossága mellett érvelt kutatási adatokkal. Beszélt arról is, hogy a térség rendelkezik elegendő potenciális zagytérkapacitással, valamint hogy a balatoni iszap szántóföldi hasznosításának eddigi vizsgálatai pozitív eredményt hoztak.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >Milliós bérigények és balatoni panorámás szállás: új realitás a nyári vendéglátásban
A balatoni nyár még el sem kezdődött igazán, de a…
Tovább olvasom >