400 millió forintos állami támogatással jött létre egyedülálló egészségipari fejlesztés
Egyedülálló egészségipari fejlesztésnek nevezte a pénzügyminiszter a Gemitech Kft. izolációs kórházi ágyrendszerének pilisvörösvári gyártását, amely az Egészségipari Támogatási Program (ETP) 400 millió forintos állami támogatásával jött létre.
Varga Mihály a cég 500 millió forintos egészségipari beruházásának átadó ünnepségén hétfőn Pilisvörösváron arról beszélt, hogy az egészségipar fejlődésének támogatása megfelel Magyarország érdekeinek, és része a kormány beruházásösztönző politikájának.
Hozzátette, hogy kritikus helyzetekben az alapvető eszközök hazai előállítása nélkül nincs biztonságban a betegellátás, emellett az egészségipar egy tudásintenzív, dinamikusan fejlődő ágazat, amelyben nagy hagyományokkal rendelkezik Magyarország. Reális célkitűzés tehát a hazai gyártókapacitás növelése, a magyar beszállítók részesedésének emelése és az exportteljesítmény növekedésének elérése is – fűzte hozzá.
Varga Mihály elmondta, hogy a Pilisvörösváron gyártott izolációs kórházi ágyrendszer nemzetközi innovációnak számít, mivel az alkalmazott műszaki megoldások a jelenleginél nagyobb védelmet nyújtanak majd a fertőző betegeket ellátó orvosok és ápolók számára. Hozzátette, hogy emellett olyan helyeken is lehetővé válik a betegek biztonságos elkülönítése, ahol erre eddig nem vagy csak igen magas költségek árán volt lehetőség.
A miniszter beszámolt arról, hogy az ETP támogatásával 57 cég valósíthat, illetve valósíthatott meg egészségipari beruházásokat, és a már odaítélt támogatások 82 különböző fejlesztés végrehajtását teszik lehetővé. Hozzátette, hogy a beruházások összértéke eléri a 86 milliárd forintot, a kormányzati támogatás mértéke pedig a 66 milliárd forintot. Ezek a beruházások összességében 5700 munkahely létrejöttéhez, illetve megőrzéséhez járultak hozzá, és a 82 projektből 48 már megvalósult – ismertette Varga Mihály.
A nyilvános cégadatok szerint a Gemitech Kft. 2006 -ban alakult, magyar tulajdonban lévő vállalat. 2020-as nettó árbevétele megközelítette a 300 millió forintot, adózott eredménye az elektronikus beszámoló portál szerint 106,4 millió forint volt.
Kapcsolódó cikkeink
GKI Elemzés: Beruházunk, mégsem haladunk
A GKI az elmúlt időszakban átfogó elemzéssorozatot készített a magyar…
Tovább olvasom >Opten: Félezer alá csökkenhet a cégek száma Magyarországon
Tartós és mélyreható átalakulás zajlik a magyar vállalati szektorban: miközben…
Tovább olvasom >KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >